Furcsa érzések kavarognak bennem. Itt van a városban az a lány, aki számára valamikor egy projekt voltam, aztán beszélgető partner, aztán kedves és aztán megint beszélgető partner. Furcsa egy dolog ez az egész. Már beletörődtem abba, hogy köztünk ennél több nem lehet, és elfogadtam az egészet. De mégis, úgy valahol legbelül, szeretném! Mindig van valami a levegőben, amikor találkozunk. Olyan gátlástalan vagyok, amikor vele beszélek. Mért van ez?
Valamikor a nyáron kitaláltam az MV-t. Az MV egy nonprofit szervezet, ami azzal foglalkozik, hogy mosolyt varázsol az emberek arcára, vagy épp meglepetést szerez. Akkor sikere is volt ennek az egész dolognak, sikeresen müködött. Hogy ne csak mindig én varázsoljak mosolyt az emberek arcára, ezért nekem is valaki azt akart varázsolni. Kissebb- nagyobb sikerrel sikerült is. Aztán elindult egy mosoly varázslós játék. A mosoly szerzésekben én vezettem mostanáig! Az történt, hogy csütörtök este úgy megleptek, hogy csak na! Nem tudom meghatározni azt az érzést. Később kiderült, hogy a közös ismerőseink mind tudták azt, hogy érkezik Kolozsvárra, csak én nem. Szóval minden elismerésem azért, amiért ezt így kieszeltétek!
Egy érdekes dolog pedig az, hogy anélkül, hogy tudtam volna Kolozsvárra érkezéséről, el kezdtem hallgatni a Ne gondolj rám című zeneszámot az Ismerös Arcoktól. Olyan aktuálisnak éreztem (érzem) ezt a számot a mostani lelki állapotomra, valahogy így nevezném ezt az egészet.
És hogy mi van velem most? Úgy éreztem, hogy ezeket most le kell írjam. Amúgy dolgozom, és úgy elvagyok. Keresem, de sehol se találom…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése