Búcsúzás

Jó szerencsét Tisztelt Tanári kar, Kedves Szülök, diáktársaim!

Amikor felkértek... Mit felkértek-felkértek? Azt mondták, hogy írjam meg ezt a beszédet, mert én kell meg írjam, és kész. Hirtelen annyi minden átfutott az agyamon, annyi emlék, annyi történet, közös élmények. Érdekes kis társaság vagyunk mi, így tízen Erdély minden csücskéből. Emlékszem, hogy ide kerültünk és azt se tudtuk, hogy mi vár ránk, hogy mik leszünk, ha nagyok leszünk. Aztán kialakult úgy nagyjából, azt hiszem, legalábbis arra törekedtünk. Ha most azt mondanám, hogy kezdjük el nézni a képeket, amik a három év alatt készültek, akkor nem fejeznénk be holnapig sem a róluk való mesélést, hisz minden képnek külön története van.

Vagy nem is tudom… miről is lehet, miről kell ilyenkor beszélni? Mondhatnám azt, hogy ismét életünk egyik fejezetének a lezárásához érkeztünk, vagy hogy előttünk áll a nagybetűs élet, de ezek már közhelyek. S hogy mégis előttünk állna a nagybetűs élet? Szerintem már benne vagyunk, s az hogy most jön még a java? Az igaz, de annyi minden bajjal megküzdöttünk már, és annyi mindennel kell még megküzdjünk. Úgy érzem, hogy egy jó kis társaság verődött össze itt a három év alatt. Soha nem éreztem azt, hogy eltávolódtunk volna egymástól, vagy hogy kihűlt volna köztünk a barátság. Az biztos, hogy mindegyikünk átment egy metamorfizmuson, és már nem olyan, mint három éve. Most már egyik lány se háborodik fel attól, ha azt mondjuk, hogy egy sör nem sör, a leánka nem gyermek, az asszony nem ember, és hogy a medve nem játék. Mindegyikünk próbált adni valamit a közösségnek, egy jó szót, egy jó beszólást, segítséget, barátságot. Volt egy ilyen szokásunk is még az elején, hogy minden péntek este valakinél szerveztünk egy találkát, ott nagyokat beszélgettünk, és jól éreztük magunkat, volt amikor nagyon is jól.

És hogy mi van most? Szép az idő, süt a nap, itt a nyár a nyakunkon, és a szakvizsga-védés, jól érezzük magunkat , kiegyensúlyozottak vagyunk, és itt vagyunk a ballagáson, ja... és egy ideje már mindenki szereti a dinnyés orbitot. Emlékszem, hogy annak idején, amikor itt gyülekeztünk ebben a teremben, nem ismertünk senkit, nem tudtuk, hogy ki kicsoda. Mára már komoly barátságok alakultak ki köztünk, megismertük egymást. Erről is szólt ez a három év, nem csak arról, hogy tanultunk. Itt most megköszönném mindannyiunk nevében szüleinknek, hogy három éven keresztül támogattak minket, és segítettek, tanárainknak a munkát. Az utánunk maradóknak azt kívánom, hogy ha majd beszélgetéseik során eszükbe jut a ”Gruppó Gára” vagy a „borviză”, akkor majd jussunk mi is eszetekbe.

A végére csak azt tudom mondani, hogy ha majd elválnak útjaink: Legyen előtted jól kitaposott út, hátad mögül fújjon mindig a szél, a nap melegen süsse arcodat, az eső puhán essen földjeidre, s míg újra találkozunk, hordozzon tenyerén az Isten !

Köszönom, jó szerencsét!

Kolozsvár, 2009. Június. 14.