Haza értem...

Eseményekkel teli félévet tudhatok magam után, volt benne minden. Volt az elején nagyon sok várakozás, nagyon sok sírás, sok keserűség. Hoztam egy nagyon nagy döntést, amit aztán így utólag, ha visszatekintek, nem bánok egyáltalán. Nagy dolgoknak álltam a küszöbén, amiket egy szó kimondásával megszüntettem. De aztán beláttam, hogy én még fiatal vagyok az ilyen dolgokhoz, és ezt egyik barátom meg is erősítette.Részese voltam olyan eseményeknek, amit nem minden nap tapasztal az ember. Tapasztalhattam azt, hogy mit jelent az, hogy barátság, mit jelent az, hogy valakin segíteni. Megtanultam azt, hogy soha senkiért nem éri meg elhagyni a barátaidat. Szerencsére, én olyan helyzetben voltam, hogy meg épp épp nem voltak annyira elszakadva a szálak. De most már tudom azt, hogy semmiért nem éri meg tönkretenni egy barátságot. Annyira jól esett, amikor újra megölelhettem, és elmondhattam nekik mindent. Hét év nagy idő, és ez alatt sok mindet meg tapasztaltam. Voltam szerelemes, buliztunk a bentlakásba anélkül, hogy azt a nagy főnökök tudták volna, kimásztunk a tetőre és szivaroztunk, amit nem szabad, kimásztunk kajáért az osztályból éjszaka, és még a rendőr is nyakoncsípett, és aztán magyarázd el neki románul, hogy hol van Almás, mikor ezt mindenki tudja, hogy Almás a ,,világ közepe” , vagy vodkáztam egyedül szerelmi bánatomba, és senki nem akart velem inni, vagy reggeliztünk a Matyi téren friss kiflit és joghurtot reggel hétkor, vagy épp villamosra ültünk reggel hatkor, és mire a központba értünk eleredt az eső, és mehettünk vissza. Szóval, lenne miről meséljek, de azt amit ebben a félévben tanultam, és átéltem, az szinte mindent felülmúl. Nagyon sok emberrel megosztottam a tapasztalataimat, és nagyon sokat segítettek nekem abba, hogy túléljem ezt az időszakot, és köszönöm nekik. Volt aki pár száz kilometerről segítetett, és sikerült neki, és amikor már úgy se ment, akkor jött a család, a szobatársak, barátok, évfolyamtarsak, szakácsnők. Olyan voltam már mint egy ősember, hosszú haj, nagy szakáll. De aztán lassan, de biztosan visszatértem. Egy ideje már megint szerelmes vagyok, és ez olyan jó.Virágot küldök Kolozsvárról Vásárhelyre, vagy épp szebbé teszem valakinek a napját pár szép szóval.De e közben megint elballagtam. Befejeztem az egyetemet. Igaz, hogy most nem szakvizsgázom de megtanultam azt, hogy ha valamit el akarunk érni, akkor oda segg kell, ahogy nagyapám szokta mondani. Olyan évfolyamom volt, hogy olyan nincs senkinekJ Ha visszatekintek erre a hét évre, és főleg erre a félévre, ami most a legközelebb áll hozzám, azt mondhatom, hogy jó volt. Nagyon sok barátott szereztem, embereket ismertem meg, tudom azt, hogy számíthatok a segítségükre, megtapasztaltam, hogy milyen is az élet valójában.

És hogy mi van most? Épp ülök az autóbuszon, hazafelé tartok, várom, hogy találkozzak szüleimmel, már nagyon rég nem voltam otthon. Jó lesz megszabadulni a kolozsvári zsongástól, a négy fehér faltól. Aztán újra tovább indulok, megyek egy nagy záró geológus kiruccanásra a ,,világ közepibe”, és tovább ápolni a szerelmi életem. Szóval szép az élet trálálá.

Amúgy meghalt Michael Jackson. Van egy jó sztorim ezzel kapcsolatosan, majd egyszer elmesélem. Élvezzétek ki a nyár nyújtotta lehetőségeket, és ne feledjétek, hogy egy sör, nem sör, az asszony, nem ember, a leánka, nem gyermek, és a medve, nem játek. Haza értem...

Búcsúzás

Jó szerencsét Tisztelt Tanári kar, Kedves Szülök, diáktársaim!

Amikor felkértek... Mit felkértek-felkértek? Azt mondták, hogy írjam meg ezt a beszédet, mert én kell meg írjam, és kész. Hirtelen annyi minden átfutott az agyamon, annyi emlék, annyi történet, közös élmények. Érdekes kis társaság vagyunk mi, így tízen Erdély minden csücskéből. Emlékszem, hogy ide kerültünk és azt se tudtuk, hogy mi vár ránk, hogy mik leszünk, ha nagyok leszünk. Aztán kialakult úgy nagyjából, azt hiszem, legalábbis arra törekedtünk. Ha most azt mondanám, hogy kezdjük el nézni a képeket, amik a három év alatt készültek, akkor nem fejeznénk be holnapig sem a róluk való mesélést, hisz minden képnek külön története van.

Vagy nem is tudom… miről is lehet, miről kell ilyenkor beszélni? Mondhatnám azt, hogy ismét életünk egyik fejezetének a lezárásához érkeztünk, vagy hogy előttünk áll a nagybetűs élet, de ezek már közhelyek. S hogy mégis előttünk állna a nagybetűs élet? Szerintem már benne vagyunk, s az hogy most jön még a java? Az igaz, de annyi minden bajjal megküzdöttünk már, és annyi mindennel kell még megküzdjünk. Úgy érzem, hogy egy jó kis társaság verődött össze itt a három év alatt. Soha nem éreztem azt, hogy eltávolódtunk volna egymástól, vagy hogy kihűlt volna köztünk a barátság. Az biztos, hogy mindegyikünk átment egy metamorfizmuson, és már nem olyan, mint három éve. Most már egyik lány se háborodik fel attól, ha azt mondjuk, hogy egy sör nem sör, a leánka nem gyermek, az asszony nem ember, és hogy a medve nem játék. Mindegyikünk próbált adni valamit a közösségnek, egy jó szót, egy jó beszólást, segítséget, barátságot. Volt egy ilyen szokásunk is még az elején, hogy minden péntek este valakinél szerveztünk egy találkát, ott nagyokat beszélgettünk, és jól éreztük magunkat, volt amikor nagyon is jól.

És hogy mi van most? Szép az idő, süt a nap, itt a nyár a nyakunkon, és a szakvizsga-védés, jól érezzük magunkat , kiegyensúlyozottak vagyunk, és itt vagyunk a ballagáson, ja... és egy ideje már mindenki szereti a dinnyés orbitot. Emlékszem, hogy annak idején, amikor itt gyülekeztünk ebben a teremben, nem ismertünk senkit, nem tudtuk, hogy ki kicsoda. Mára már komoly barátságok alakultak ki köztünk, megismertük egymást. Erről is szólt ez a három év, nem csak arról, hogy tanultunk. Itt most megköszönném mindannyiunk nevében szüleinknek, hogy három éven keresztül támogattak minket, és segítettek, tanárainknak a munkát. Az utánunk maradóknak azt kívánom, hogy ha majd beszélgetéseik során eszükbe jut a ”Gruppó Gára” vagy a „borviză”, akkor majd jussunk mi is eszetekbe.

A végére csak azt tudom mondani, hogy ha majd elválnak útjaink: Legyen előtted jól kitaposott út, hátad mögül fújjon mindig a szél, a nap melegen süsse arcodat, az eső puhán essen földjeidre, s míg újra találkozunk, hordozzon tenyerén az Isten !

Köszönom, jó szerencsét!

Kolozsvár, 2009. Június. 14.