Tegnap délután telefonon beszéltem édesanyámmal. Megkérdezte, tudom-e, hogy milyen nap van? Mondom hogy 15-e. Igen. Ma 15 éve, hogy először iskolába mentetek itt Dombón. Igen, eltelt 15 év. Annyi minden változott és történt. Emlékszem, hogy szeptember 13-án költőztünk Dombóra, egy szombati napon. Másnap vasárnap volt. Nagyon sokan voltak a templomban, kiváncsiak voltak az új papi családra. Nagyon fáradtak voltunk, jóformán azt se tudtuk hol vagyunk.
Másnap édesapámmal
mentünk az iskolába. Mindenki úgy nézett, úgy bámultak, mint valami űrlényeket,
s aztán jött a délutáni fúvóspróba. Nagyon szerettem “fújni”. Mai napig
libabőrös leszek ha valahol fúvós zenét hallok.
Második nap elkéstünk az iskolából. Nem értünk oda becsengetésre.
Nem tudva az iskola szabályait nagy diadalmasan vonultunk be öcsémmel az iskola
főbejáratán. Addig jártunk a főbejáraton,
amíg valaki nyakon nem csípet és kioktatott minket a főbejáraton ki és bejárás
szabályairól. .. mert azt a küszöböt nem léphette át bárki...
Amire még tisztán emlékszem az az, hogy elterjedt az
iskolában az, hogy nekünk otthon az öcsemmel emeletes ágyunk van. Az első hetekben
sorban jöttek a jelentkezők, hogy mikor jöhetnének hozzánk játszani. Persze azért,
hogy megnézzék az emeletes ágyunkat, mert még ilyet azelőtt nem láttak...és
jöttek is sorban a játszótársak...
Hát valahogy így
indult az új életünk 15 évvel ezelőtt.
