2002 szeptemberében felkerültem Kolozsvárra.
Ekkor kezdődött el egy új életem. Távol a szüleimtől, szeretteimtől. Jó dolog volt. Jó volt az iskola, jó volt a bentlakás, jó volt a közösség, ahol nap mint nap forgolódtam és kibontakoztam. Amikor először jártam Kolozsváron, akkor még nagyon kicsi voltam. Úgy képzeltem el ezt a várost, mint a legnagyobb, az elérhetetlen. Édesapám amikor Kolozsváron járt mindig mikor haza jött hozott nekünk egy hamburgert. Ez jelentette nekem Kolozsvárt. A napokban búcsút kellet vegyek ettől a helytől. Kicsit össze szorult a szívem. Sokszor mondtam ismerőseimnek, hogy ez a város az álmaim valóra válásának a helye. Itt voltam először igazán egyedül, itt éreztem meg azt, hogy milyen az amikor magára van utalva az ember, itt szívtam el az első szál cigarettát, itt voltam először szerelmes, itt nyílt ki a szemem, hogy nem kell mindenkiben megbízni, itt győztem le a szerepléstől való félelmemet, innen indultam el Amerikába, itt szereztem igaz barátokat, itt söröztem előszőr, itt álmodoztam előszőr, és meg is valósítottam az álmaim. Nagyon sok mindent adott nekem ez a város, iskola, egyetem. Sokszor hallottam már azt a kifejezést, hogy életünk egy mérföldkőhöz érkezett. Kacagtam ezen a közhelyen. Nem igazán éreztem a súlyát ennek a kifejezésnek. Most érzem. Érzem mert itt marad a szerelmem. Itt maradnak a barátaim, az álmok, a tervek és fél évig egy új városban kell újra elkezdenem az epítkezést. Ide tartozik még az is, hogy ezeket az álmokat, célokat nem valósíthattam volna meg a szüleim segítsége nélkül. Köszönöm nekik. Eltelt kilenc év, és úgyérzem, hogy a mag, amit kilenc éve elültettek az most termést hozott és ezután nem fogom azt hallani hogy ,, Jó hogy Sándor is elvégezte az egyetemet és egy kocsmában pincér” , hanem én is azt csinálom majd, amit tanultam és szeretek.
2011. július elsején Brádra költöztem, komoly munkahelyem van, dolgozom.
Elkerültem Kolozsvárról.